szatmar.ro (2010. Augusztus 22.)
alt

Vidám hangulatot teremtett Szatmárnémeti központjában szombaton este a budapesti Chameleon Big Band. A parkban szép számú közönség gyűlt össze, a koncert pedig minden korosztályt jó kedvre derített. A kulturális életben gazdag városok szellemét vette át egy kis időre Szatmárnémeti is. A központi parkban ezúttal nem a szökőkút csobogását figyelték a sétálgatók, és nem csendesen romantikáztak a fiatalok. A nyugalmat jókedvű pezsgés vette át, élettel telt meg a városközpont. Már távolról hallani lehetett, hogy valami nem mindennapi dolog történik a megyeszékhely központjában. A budapesti Chameleon Big Band tett arról, hogy egy érdekes élményben legyen részük a járókelőknek.
 

Erdély Online (2010. május 25.)
alt

Karneváli hangulat... Pontban hét órakor lépett a parkban felállított színpadra a Chameleon Big Band, akik New Orleans-i Karnevál című koncertjükkel, a címhez hűen igazi karneváli hangulatot teremtettek. A mintegy másfél órás koncerten a több száz fős közönséget is sikerült megmozgatni. Ekkor már olyan tömeg gyűlt össze, hogy elfogytak az ülőhelyek, így sokan a földre telepedve hallgatták a remek produkciót.

Kozma István, Budapest (2010. május 2.)
alt

...Nagyszerű volt a hangulat, a számok remekbe szabottak voltak és az egész hangulat olyan „Well, it’s Jazz!”.... A zenéről mást nem tudok mondani, minthogy a csapat hozta a megszokott magas színvonalat...És most a másik oldalról: elképesztően cikinek tartom, hogy egyesek mennyire nem voltak képesek tapsolni, mikor direkt többszöri, kvázi felkérést kaptak, hogy igenis itt egy király zene, király ritmussal, ami szinte kiált a tapsért, tessék má’ tapsolni! Egyetlen alkalommal sikerült mindenkit „megtapsoltatni”, mikor a művészeti vezető, Bálint Rezső lefáradt a színpadról és maga is tapsolva, végigvonult a sorok között.... Én akárhányszor hallgatok jazzt, sose tudom megállni, hogy ne csettintgessek az ujjaimmal, vagy ne doboljak a lábammal a ritmusra! Talán erről is szól egy kicsit a jazz, a spontaneitásról, az improvizációról, míg itt olyan fegyelem uralkodott, mint valami tárgyalóteremben! Számomra a jazz nem egy zúzós, komoly vagy nyálas műfaj, inkább vidám, melegséget sugárzó, szívből jövő zene, ami megmozgat testileg és lelkileg is! Olyan mint egy bölcs, sokat látott, sokat megélt öregember aki azt próbálja valahogyan megérttetni, hogy bárki, bármit gondol az élet szép! És ha valaki rád mosolyog, mosolyogj vissza! És ha tapsolni van kedved, tapsolj nagyokat!!

budaors.hu (2009. szeptember)
alt

Igazi örömzenét hallhattak, akik a rossz idő ellenére is eljöttek a Chameleon Big Band és Charlie közös koncertjére, a Városházi Koncertek sorozat szeptember 4-ei állomására. A zenekar most nyolcadik alkalommal adott nagy sikerű, telt házas koncertet Budaörsön. Az eredetileg a Városháza szabadtéri színpadára tervezett Chameleon Big Band és Charlie közös koncertjét végül a rossz idő miatt a Díszteremben rendezték meg, amelyet kifejezetten erre az alkalomra beszerelt különleges fényeffektek díszítettek. Az elhelyezett 200 szék már a kezdés előtt megtelt, s mire Wittinghoff Tamás polgármester köszöntötte a nézőket, és felkonferálta az est fellépőit, mintegy 350-en várták a koncert kezdetét. A zenekar most nyolcadik alkalommal adott telt házas koncertet Budaörsön. Szeptember 4-ei fellépésük igazi csemege volt, hiszen a zenekar vadonatúj műsorral készült az idei nagykoncertre. A Bálint Rezső vezette zenekar a latinos és jazzes összeállítással megalapozta az est hangulatát. A koncert felénél a Charlie-val kiegészült Chameleon Big Band fantasztikus fél órát muzsikált.  A közönség a műsor elejétől partner volt ehhez az örömzenéhez, nemcsak a számok végén hallatszott tapsvihar, hanem a hangszeres szólóknál is. A koncert végén ismét a Chameleon Big Band volt a főszereplő, akiket a nézők alig akartak leengedni a színpadról.

Szabó Dániel, Törökbálint (2009. március 28.)
alt

Viszonylag régen hallottunk Titeket, utoljára a budaörsi művelődési házban, azóta úgy látom, voltak cserék a zenekarban, de nem vált hátrányára. Tegnap este nagyon együtt volt a zene, az első rész swing dallamai a nyugodt, visszafogott tempóval pont a péntek estére valók, jólestek, lazítottak, zsongítottak, emellett a Tőletek megszokott igényes előadást hallottuk, és előkészítették a füleket a pergősebb folytatásra. ahogy jöttek a szólók, mindenki elképesztően precízen játszott, talán a zongorás Szabó Tamás volt az este legkiemelkedőbb muzsikusa, le a kalappal előtte külön is! A szaxis fiú (a nevét elnézést, nem tudom) az első szólóinál kissé lámpalázasnak tűnt, pedig nincs rá oka, de aztán megtalálta a fogást a hangszeren, és ez hallatszott is. Szeretem látni-hallani, ahogy a zene mellett bolondoztok a színpadon, az egész előadásnak egyéni varázsa van, és nem a zene rovására megy, sőt! Szerintem, akit nézőként ez nem érint meg, az egyszerre süket és vak is:) Lehet, hogy tévedek, de mintha a Benson-zene közel állna hozzád Rezső! Minden esetre, ahogy azt előadtátok (végre fújtad is a rezet, ezt mindig örömmel hallom), olyan szívbemarkoló volt, most is könnyes  a szemem tőle. A legvégére az Oye como va pedig úgy éreztem, részint a mi kedvünkért szólt, még egyszer külön köszönöm. Azt hiszem, még sokáig tudnék kizárólag felsőfokon áradozni a produkciótokról, kellett már, hogy megint halljunk Titeket. Most jobb a világ. :)))

zene.hu (2009. március)
alt

Vége felé közeledik a Chameleon Big Band tavaszi turnéja. Az nagy országjárás közepette elkészítették első videoklipjüket, koncerteztek Romániában, április 3-án pedig a pop zene határait feszegetik a MOM-ban. A fiatal tagokból álló, egyre népszerűbb együttes az elmúlt 5 évben több mint 180 koncertet adott országszerte. A Chameleon Big Band tavaszi turnéjának záróakkordja pedig hagyományosan a Hegyvidéki Művelődési Központban (MOM) kerül megrendezésre. A csapattól megszokott tematikus koncert április 3-án a POPCORN! címet viseli. Ezúttal a pop zene határait feszegetjük big band hangzással, számos meglepetéssel, videó-bejátszásokkal, és persze jó adag Popcorn-nal!

Hetényi Tibor (2008.december 10.)
alt

A koncert 1A volt. Köszönöm a jegyeket. Mi (a nejem és én) ugyan nem vagyunk jazz rajongók, de így ahogy volt, úgy volt klassz. További sok sikert a Chameleonok-nak!

szombathely.hu (2008. március 31.)
alt

Mire letódultunk a lépcsőn, a szinte csak huszonéveseket tömörítő Chameleon Big Band rég berendezkedett az aulában, aztán olyat virgoncat kanyarított, amitől a holtak is táncra perdülnének - igaz, ezen az estén még az előknek sem sikerült, hiába próbálkozott többször is a zenekart mindvégig navigáló művészeti vezető, Rezső Bálint. Ámde profiknak több se kell, megoldják maguk: szaxis leveti magát a színpad előtti űrbe, többiek követik, zendül a Macskafogó jól ismert patkányhimnusza, a Barbra Streisand jegyezte Hello Dolly betétdal, és bitangjó swingek, amikhez az embert mást nem is kívánhatna, mint egy túlmozgásos leányzót. A filmszemle megnyitója mindenekelőtt a zenéről szólt, mert Zene szólt. Így, nagybetűvel!

port.hu (2008. január)

alt

Nem lépnek fel füstös szórakozóhelyeken. Mert nekik színpad kell. Jó nagy színpad! Nem véletlen, hogy egyéni, össze nem téveszthető stílusú estjeik mindig sikert aratnak.

 

-D- (2007. szeptember 27. )
alt

Ez bitang jó volt! Nem készült véletlenül valami felvétel? Esetleg CD-formában, az se baj, ha nincs kereskedelmi forgalomban, igen szívesen vennék belőle! Nagyon együtt volt a csapat, látszott, hogy örömzene, a két dobost tátott szájjal hallgattam, ugye van valami felvételetek? lécci!

Hangszer és zene (2007.)
alt

Törökbálint, Budaörs, Pécs, Mohács, Baja, Debrecen, Balaton és nincs vége... Hogy minek? A Chameleon Big Band országjáró turnéjának, melynek áprilisi-májusi koncertje- ire a jegyek már kaphatók! Az igazán szórakoztató műsorairól híres fiatal zenekar az idén már nemcsak a budapesti, hanem a vidéki közönségnek is kedveskedik 2007-es turnéja során! A pest megyei fellépéseket követően -mely koncerteken Csepregi Gyula a sztárvendég - visszatérnek baranyába, ahol évek óta szívesen látott vendégek. Júniusban Budapesten, szabadtéri rendezvényeken, valamint Debrecen városában koncertenek. A nyári forróságban pedig a balaton-turné közönságe találhat zenei felfrissülést. Szeptemberig több mint 20 koncertet adnak!

Pick Róbert (2007. április 28.)
alt

A szomszédos Őrmezei Közösségi Ház Dzsessz Keddjén Malek Andreától megtanultuk, hogyan kell duót énekelni "sosehallott" partnerrel, "sosehallott" dallal. Az előttünk létrehozott produkció végére többet tanultunk művészi alázatból, a váratlan helyzetek színpadi feldolgozásából és a művésznő tehetségéről, mint valaha. Ha valaki tudja, adja át köszönetemet Malek Andreának és a szervező Bálint Rezsőnek!

Budapest Business Journal  (2007. Február)
alt

BEEN THERE, DONE THAT-Having played to a packed house last December, the Budapest-based Chameleon Big Band returns to Fonó with a change of tune. Featuring swing music at their previous performance, the group plans to deliver a jazz/rock-tinged performance, with some Latin rhythms thrown in for good measure.

Fschnell Blog  (2006. december 18.)
alt

A következő fellépő a fesztivál legapróbb Big Band-je a Chameleon Big Band volt, mindössze kilenc fős fúvósszekcióval. A zenekarvezető és persze a zenekar is gondoskodott róla, hogy "hangulatilag" az est egyik csúcspontja legyen az a negyven perc, amíg ők voltak színpadon. Létszámukat meghazudtoló hangerővel és dinamizmussal szóltak és kimondottan élvezetes volt nézni a zenekarvezető kissé egyéni stílusú, enyhén túlmozgásos tevékenységét... A koncert végére, már igencsak emelkedett hangulatba került a közönség és az együttes teljesen megérdemelten kapta a nap talán addigi leghangosabb nézői/hallgatói reakcióját.

Szabó Diána, Debrecen (2006. október 16.)
alt

Nos, néhány gondolat a fiatalokról! Az amúgy is szimpatikus tagokból álló zenekarban elsősorban az is tetszett, hogy eszméletlenül élvezik, amit csinálnak. Nem vagyok egy "vájt fülű", de szüleimnek köszönhetően tudom értékelni a ZENÉT. Sajnálom, hogy zenész faterom nem volt ott, mert biztos, hogy neki is nagyon tetszett volna ez a színvonalas produkció. Még sosem volt részem ilyen koncertben, de remélem nem ez volt az utolsó alkalom!!! Gyertek keletebbre is!!! Csak így tovább gyerekek! Köszönöm, egy élmény volt a Toto is, főleg, hogy felkonferálva is úgy lett, ahogy illik...Aki ott volt a budaörsi koncerten, tudja mire gondolok. Nagyon tetszett!

Kiss Kata, Békéscsaba (2006. augusztus)
alt

Tisztelt Chameleonok! Voltam a balatonkenesei koncertjükön és nagyon tetszett a műsoruk. A sok tehetséges fiatalnak szívből gratulálok.

Alackerné Vincze Katalin - borút menedzser (2006. április 6.)
alt

Megnéztem a honlapjukat, elolvastam az Önökről írt méltatást, és nagy örömmel mondhatom, hogy nagyon kellemes benyomásom alakult ki az együttesről! Fiatalok, lendületesek, tehetségesek és van humoruk - ez így már önmagában is olyan érdem, ami felkeltette érdeklődésemet.

Vereczki András
Ügyfélkiszolgálási Igazgató AEGON Magyarország Biztosító Rt.
alt

Igazi kaméleonok. Lelkesek és vérprofik is egyben. Nem "csak" zenélnek, hanem játszanak a színpadon. Feledhetetlen koncertet adtak Ügyfélkiszolgálási Konferenciánkon. Rendkívüli élmény volt mind a négyszáz kollégámnak. Ha valaki olyan zenére vágyik ami igényes és művészi, egyben populáris és szórakoztató is, valamint szeretne egy olyan fiatal zenekart látni akikből igazi klasszikus lesz majd, azoknak ajánlom a Chameleon Big Bandet. (De ha valaki nem erre vágyik, az is nézze meg Őket mert érdemes :-))

Csiki Zsuzsanna, Budapest (2005. December 31.)
alt

"Feltűnt koncert közben, hogy a zenészek nem néznek rá karmesterükre. Szerintem a szemük sarkából nem tudták nem észrevenni, hogy valaki hadonászik előttük, különösen egy ilyen vezér, aki az egész testével vezényel. Na mindegy, látni kell, jelenség a javából. Amikor éppen nem táncoltam, nagyon jó volt nézni az ifjú zenészeket is, akik láthatóan nagyon élvezték, amit csinálnak, és bizony nem zárkóztak el a mókázástól sem. Tele van lendülettel ez a bagázs."

Bergendy István (2005 december 5.)
alt

Nagy élmény volt együtt fellépni ennyi tehetséges, fiatal muzsikussal, a jövő reménységeivel. Nem fogom elfelejteni őket. Egy öreg szaxofonos, hangszeres zeneszerző.

Budaörsi Napló (2005. október)
alt

Teltházas közönség várta szeptember 30-án este a Jókai Mór Művelődési központban a Chameleon Big Band fellépését. Bálint Rezső, aki egyébként a budaörsi Leopold Mozart zeneiskola harsonatanára is, kellemes meglepetésének adott hangot a népes publikum láttán. Pedig a muzsikus-showman valóban mindent megtett azért, hogy minél többen tüntessék kiérdeklődésükkel az eseményt, olyan vendégeket hívott, mint a tea együttes neves dobosa, Nemes Tibor a Stúdió 11 és a Szörp együttes harsonása, Barbinek Gábor, valamint a már nem híresség, hanem legendaszámba menő Bergendy István. Örömzene volt ez a javából, az ifjú muzsikusok nagyszerűen és boldogan muzsikáltak, és ezt közvetítették az őket lelkesen ünneplő közönségnek is. 
 

KONCERTEK - UPCOMING EVENTS

The Band will not be on tour
until December 2010.
Zenekarunk decemberig nem turnézik!

2010. december 12-22.
Christmas Mini Tour
Karácsonyi Mini Turné

2010. december 18. szombat 19:00
Hagyományos Karácsonyi Koncert
Óbudai Társaskör, Budapest

2011. január 21. péntek 18:00
Budapest Marriott
Zártkörű rendezvény



Currently there are no events
programmed for the month of February.



Currently there are no events
programmed for the month of March.


Jegyrendelés

 

Chameleon Quartett

Turnéztunk....